IMA SZENT CHARBELHEZ A KEGYELEM MEGSZERZÉSÉÉRT

Uram, aki végtelen szent és megdicsőült vagy szentjeid által, aki arra ösztönözted Szent Charbel szerzetest és remetét, hogy Jézus Krisztus útját járva éljen és haljon, aki megadtad neki az erőt, hogy el tudjon szakadni a világtól, hogy győztes legyen remeteségében, a szerzetesi erényekben: kérünk Téged, hogy ruházz fel bennünket a kegyelemmel, hogy szeressünk és szolgáljunk Téged, követve az ő példáját.

Mindenható Isten, aki nyilvánvalóvá tetted Szent Charbel közbenjárásának hatalmát számos csoda és támogatás által, add meg a hozzá fohászkodók részére a kegyelmet az ő közbenjárása által. Amen.

Miatyánk - Üdvözlégy - Dicsőség 

Forrás ~ Internet


SZENT CHARBEL MARHLOUF - JÚLIUS 27.

'AZ ARAB PIÓ ATYA - avagy egy maronita pap, akit a római katolikus egyház szentté avatott'

A libanoni Biqua Kafra faluban született 1828-ban. A libanoni maroniták szerzetébe lépett be, ahol a Charbel nevet kapta. Pappá szentelve szigorú magányban magasabb tökéletességre törekedett, és az annaiai szerzetesközösségből remeteségbe vonult, ahol a legkeményebb aszkézisben, állandó böjtölés és ima közepette szolgált Istennek. 1898. december 24-én hunyt el az Úrban.

'Istenünk, te Szent Charbel Makhlouf áldozópapot a remeteség magányos harcára hívtad meg, és az életszentség sokféle adományával halmoztad el. Kérünk, add, hogy életünk keresztjeit mi is szent Fiadhoz hasonlóan készséges lélekkel vállaljuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
HIMNUSZ SZENT CHARBEL MAKHLOUFHOZ

Nagy hírű pásztor, bölcsességgel áldott,
itt kinek végső diadalát üljük,
hit megvallója, immár szünet nélkül
boldog az égben.

Egyszerű pap volt, vezette a népet,
szent életével tanúságot tett ő,
kedvét kereste mindig az Istennek
gyermeki szívvel.

Most azért kérjük, járjon közben értünk,
tengernyi vétkünk bocsánatot nyerjen,
s ő vezéreljen könyörgése által
menny magasába.

Tisztelet, áldás adassék az Úrnak,
fent a magasban szakadatlan ének,
mert törvényével uralkodik bölcsen
mind a világon. Amen.
 
Forrás ~ Internet
 
  LITÁNIA SZENT ANNA TISZTELETÉRE

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten Irgalmazz nekünk!

Szentséges Szűz Mária Könyörögj érettünk!
Istennek Szent Anyja Könyörögj érettünk!
Szüzeknek Szent Szüze Könyörögj érettünk!

Dicsőséges Szent Anna asszony Könyörögj érettünk!
Szent Anna, Krisztus Jézus Nagyanyja Könyörögj érettünk!
Szent Anna, Szent Joakim tisztaságos hitvese Könyörögj érettünk!
Szent Anna, pátriárkák leánya Könyörögj érettünk!
Szent Anna, az ószövetségi asszonyok dicsősége Könyörögj érettünk!
Szent Anna, hitvestársad tisztessége Könyörögj érettünk!
Szent Anna, Dávid házának ékessége Könyörögj érettünk!
Szent Anna, házasok tiszta tüköre Könyörögj érettünk!
Szent Anna, szentség edénye Könyörögj érettünk!
Szent Anna, jámbor élet példaképe Könyörögj érettünk!
Szent Anna, szegények édesanyja Könyörögj érettünk!
Szent Anna, tiszta élet pártfogója Könyörögj érettünk!
Szent Anna, keseredett házasok vigasztalása Könyörögj érettünk!
Szent Anna, özvegyek jóságos anyja Könyörögj érettünk!
Szent Anna, megtérő bűnösök gyámola Könyörögj érettünk!
Szent Anna, keresztények oltalma Könyörögj érettünk!
Szent Anna, szülőanyák segítsége Könyörögj érettünk!
Szent Anna, betegek gyógyulása Könyörögj érettünk!
Szent Anna, haldoklók enyhülése Könyörögj érettünk!

Mi bűnösök Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy minket oltalmazz
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy az ifjúságot engedelmességben és tiszta életben megőrizd
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a keresztény házasoknak a szeretetet és egyetértést megnyerjed
 Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy a szenvedőket, árvákat és özvegyeket
vigasztalás nélkül ne hagyjad
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy az életben minden gyötrelemtől,
halálunk óráján a gonosz lélek incselkedéseitől megőrizz
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Szent jámborságod által
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon kegyelmek által, melyeket Istentől nyertél
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon kegyelem által,
melynél fogva Üdvözítőnk Nagyanyjának választattál
 Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon örömed által, melyet akkor éreztél,
midőn a Szűz Máriát eredeti bűn nélkül méhedben fogantad
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon örömed által, melyet tapasztaltál,
midőn az irgalmasság anyját e világra szülted
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon örömed által, mellyel elteltél,
midőn kedves leányodat a templomban bemutattad
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon boldogság által, melyben Jézussal és Máriával
a mennyekben örökké részesülsz
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Azon tisztelet által, melyet Isten szentjeitől és választottaitól nyersz
 Kérünk téged, hallgass meg minket!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk dicsőséges Szent Anna!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!

Úristen, aki Szent Annát azon kegyelemben részesítetted,
hogy egyszülött Fiad Anyjának szülőjévé válni
méltónak találtad, engedd kegyelmesen,
hogy akinek ünnepét szenteljük,
nálad az ő pártfogásával segíttessünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.

Forrás ~ Internet

 IMA SZENT ANNA KÖZBENJÁRÁSÁÉRT

Uram, Isten, kegyelmes Atyám, Te választottad kegyelmesen egyszülött Fiad anyjának szülőjévé Szent Annát. A te kegyelmed tette őt az üdvözítés fönséges művének részesévé. Hozzád könyörgünk, Uram: engedd, hogy az ő párfogásának segítségével irgalmad és kegyelmed részesei lehessünk!

Szent Anna asszony, az áldott Szűz anyja, kérünk: légy és maradj mindenkor pártfogónk Istennél! Íme, teljesen rád bízzuk magunkat, és oltalmadra hagyatkozunk minden testi-lelki ügyünkben.

Üdvözlégy, Szent Anna asszony! Istentől megáldott anya vagy, mert Mária, a kegyelemmel teljes Szűz, a te leányod. Szent anya vagy, mert gyermeked szeplőtelenül fogantatott, s nevelésed által tiszta és ártatlan életet élt. Boldog anya vagy, mert gyermeked, Mária, az Isten Anyja. Ő az Úr Jézus Krisztus szülőanyja, aki minket az üdvösség útján vezérel. 
 
Mi, szegény bűnösök, magunktól tehetetlenek vagyunk, csak Isten kegyelmétől támogatva művelhetjük üdvösségünket. Azért esdve kérünk, hogy közbenjárásoddal légy szószólónk a Boldogságos Szűz Máriával együtt a mennyei Atyánknál, és nyerd meg számunkra Krisztustól az üdvösségre segítő kegyelmet!

Fogadd a keresztény családokat különleges oltalmadba és pártfogásodba! Segíts, hogy keresztünket zúgolódás nélkül hordozzuk, szenvedéseinkben türelmesek legyünk, az élet ezernyi bajában pedig gyermeki engedelmességgel mindhalálig kitartsunk. Anyai oltalmadba ajánljuk a szülőket, apákat és anyákat, gyermekeikkel együtt. Vezesd őket az üdvösség útján! Ha pedig erről az útról gyarlóságukban letérnek, térítsd vissza őket anyai jóságoddal az Istennek tetsző élet útjára, hogy egyedül az Ő akaratát teljesítsék.
 
Szent Anna asszony, aki örömmel néztél a halál elé, hathatós pártfogásoddal segíts Istennél: úgy éljünk a világon, hogy a haláltól ne kelljen rettegnünk, és Istennek kedves élet után boldog legyen a halálunk. Amen. 

Forrás ~ Internet


HIMNUSZ SZENT JOAKIMHOZ ÉS SZENT ANNÁHOZ

Az éj vak leple meghasad,
felváltja már a pirkadat,
s nyomában már a hajnal ég,
azt hirdetvén, hogy kél a nap.

Krisztusban kél igaz napunk,
kegyelmek Anyja: hajnalunk.
De Anna volt a pirkadat,
jöttén az éj már felszakadt.

Ó, Anna, termékeny gyökér,
üdvösségtermő drága fa!
Rajtad virágos ág fakad,
mely Krisztust hozza meg nekünk!

Üdvünk Anyjának anyja, jöjj,
és Szent Joakim, jó atya,
Szülöttetek sok érdeme
az irgalmat ránk esdje le.

Dicsőség néked, Jézusunk,
világra kit szült tiszta Szűz,
Atyának, Léleknek veled,
örökre áldás, tisztelet. Amen.

HIMNUSZ

Szent Joakimhoz fordul most ez ének,
hogy jelét adja öröm ünnepének;
nagyrabecsült Szent, fogadd el dalunkat,
hódolatunkat!

Nagy királyősök ivadéka voltál,
Ábrahám, Dávid törzséből fakadtál,
ám dicsőséged nem az ős. A magzat,
Mária adja.

Annával együtt csak utódot kértél;
s teljesül benne ősi szent ígéret,
mert hamarosan menny a gyászos földre
általa jön le.

Ó, teremtetlen Gyermek égi Atyja,
áldott légy, s áldott e Szülőnek Sarja,
s szent öröm Lelke, velük együtt légy te
áldva örökre. Amen.

Forrás ~ Internet



SZENT JOAKHIM ÉS SZENT ANNA, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA SZÜLEI - JÚLIUS 26.

A II. századig visszamenő hagyomány nevezi meg a Boldogságos Szűz Mária szüleit. Szent Annát már a VI. századtól tisztelték Keleten, kultusza Nyugaton a X. században terjedt el. Szent Joakim tisztelete az újkorban fejlődött ki.

Szent Anna Szűz Mária édesanyja, Jézus nagyanyja, a nagyszülők, asszonyok védőszentje. Az evangéliumokban nem szerepel, de II. századi apokrif iratokból tudunk a személyéről. A források szerint férjével, Joachimmal hosszú ideig nem született gyerekük, majd angyali látomásban kaptak hírt Mária fogantatásáról. Kevés ismeretünk ellenére a kezdetektől nagy tiszteletnek örvend a nép, különösen az asszonyok körében, akik számos csodás legendát fűztek a szent életéhez. Szent Anna évszázadok óta tartó erős tisztelete Jézus valódi emberségéről és az asszonyi szeretet fontosságáról tesz tanúságot.

'Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet


HOZZÁD JÖVÜNK SZENT JAKAB

Hozzád jövünk Szent Jakab,
mert közös úton vagyunk.
Légy, zarándokok pártfogója,
a mi zarándoklatunk vezetője.
Taníts minket, az Úr apostola és barátja,
az útra, mely elvezet Hozzá.

Nyiss meg minket, az Evangélium hirdetője,
az igazságra, melyet Mestered ajkaitól tanultál.
Adj nekünk, a hit tanúja, erőt, hogy mindig
szeressük az életet, amit Krisztus ad.
A mi Urunk, Jézus Krisztus által,
a Szentlélekkel egységben. Amen.

Forrás ~ Internet

SZENT JAKAB APOSTOL ÜNNEPE - JÚLIUS 25.

Zebedeus fia, János apostol testvére, Betszaidában született. Az Úr főbb csodatetteinek tanúja volt. Heródes ölette meg 42 körül. Kiváltképpen tisztelik a spanyolországi Compostellában, ahol igen jeles templomot emeltek nevének.
 
 Példája: Taníts szóval és tettel! Erre kötelez a keresztségben kapott küldetésed!

'Mindenható, örök Isten, rendelésedből Szent Jakab az apostolok közül elsőként ontotta vérét és áldozta életét az Evangéliumért. Hitvallásával erősítsd, folytonos pártfogásával pedig oltalmazd Egyházadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 'Mindenható, örök Isten, aki az apostolok közül először Szent Jakabnak adtad meg, hogy feláldozhassa érted az életét, kérünk, add meg Egyházadnak, hogy apostolod vérrel megpecsételt hitvallása erőforrásunk, pártfogása pedig a segítségünk legyen!' Amen.

Forrás ~ Internet


ÁRPÁDHÁZI SZENT KINGA - JÚLIUS 24.

IV. Béla és Laszkarisz Mária legidősebb leánya. Boldog Jolán, Boldog Konstancia és Szent Margit nővére. 1224. március 4-én született. Már szüzességi fogadalmat tett, amikor szülei államérdekre hivatkozva 1239-ben eljegyezték Boleszláv krakkói herceggel. Hatására férje szintén örök tisztaságot fogadott a krakkói székesegyházban, a nép ezért 'Szemérmes Boleszlávnak' nevezte el. Élete királynéként is imádságban és a szegények, betegek ápolásában telt el. Férje halála - 1279. december 7.után az ószandeci - Krakkótól délkeletre, klarisszák közé lépett, és ott is halt meg, mint főnöknő, 1292. július 24-én. Sírja búcsújáróhely lett. VIII. Sándor pápa avatta boldoggá (1690-ben), XII. Ince 1695-ben Lengyelország védőszentjei közé iktatta, XI. Kelemen pedig 1715-ben Lengyelország és Litvánia védőszentjévé nyilvánította. Szent II. János Pál pápa 1999-ben szentté avatta.

'Istenünk, te megismertetted Szent Kingával a kegyelmi élet édességét, és arra indítottad, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze. Add, kérünk, hogy közbenjárására mindenkor tiszta élettel szolgáljunk neked, és őt követve mi is örvendező lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 
SZENT BRIGITTA IMÁJA

Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket már gyermekkorom óta hordok. Sírok, mert haszontalanul telt el az idő. 
 
Erőm nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam.

Mivel te vagy minden jóság és irgalom forrása, hozzád könyörgök kegyelemért és irgalomért, könyörgök, irgalmazz nekem!

Érintsd meg lelkemet szerető kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald meg lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló! Amen.

Forrás ~ Internet

SZENT BRIGITTA - EURÓPA TÁRSVÉDŐSZENTJE - JÚLIUS 23.

Svédországban született 1303-ban. Kisleányként adták férjhez. Nyolc gyermeket szült, akiket nagy gonddal nevelt. Belépett Szent Ferenc harmadik rendjébe. Férje halála után még inkább az aszketikus élet felé fordult. Ekkor alapította a róla elnevezett szerzetesrendet. 1349-ben Rómában telepedett le, és mindenki példájául szolgált kiváló erényeivel. 1372-ben penitencia gyanánt szentföldi zarándokutat vállalt. Több művet írt, ezekben az általa megtapasztalt misztikus élményeket beszélte el. Rómában halt meg 1373. július 23-án. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította.
 
  'Urunk és Istenünk, ki Szent Brigittának, amikor Fiad kínszenvedésén elmélkedett, mennyei titkokat nyilatkoztattál ki, kérünk, add meg szolgáidnak, hogy dicsőséged megnyilvánulásakor ujjongva örvendhessenek.' Amen.

'Istenünk, te Szent Brigittát élete folyamán különböző utakon vezetted, és Fiad szenvedésének szemlélése és átélése által csodálatosan megtanítottad őt a kereszt bölcsességére. Add, hogy bármely hivatásban éljünk is, mindig és mindenben téged keressünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet
 



SZENT MÁRIA MAGDOLNA HIMNUSZ

Magdala fénye, boldogságos asszony,
fordulunk hozzád igaz tisztelettel,
szívedet Krisztus szeretetnek láncán
fűzte magához.

Roppant hatalmát hamar megismerted:
isteni szóval ördögöd elűzte;
majd meg is tisztelt ritka bizalmával
szent Szabadítód.

Már ez időtől szeretet hatalma
sürget a Mester lába előtt ülnöd,
s bárhol is jár ő, híven, mint az árnyék,
jársz a nyomában.

Állsz keresztjénél, hullatsz sűrű könnyet,
bánatos szívvel Urad elsiratván;
gonddal a testét takargatod gyolcsba:
abba temessék.

Isten szerelme adta életünket,
hadd legyen részünk Fia győzelmében,
kettejük mellett áldhassuk a Lelket
himnuszainkkal. Amen.

Forrás ~ Internet