MAI IMASZÁNDÉKUNK SZERINT A CSALÁDOKÉRT IMÁDKOZUNK!
Családokat oltalmazó kegyes Szűzanya!
Családok védőszentje Szent József!
Családok védőszentje Szent Anna!
Családokat oltalmazó Szent Angyalok!
Imáinkban ma Hozzátok imádkozunk családjainkért.
Kérjük segítsetek a családi szeretet megőrzésében.
Kérjük segítsetek a családokban a béke megtartásában.
Az igaz keresztény értékek szerint való családokért!
Isten áldását kérve a családokra! Amen.
CSALÁD MEGÁLDÁSA
Kérünk, Urunk, Istenünk, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására
oltalmazd meg ezt a családot, amely teljes szívvel rád hagyatkozik,
és neked ajánlja fel magát.
Kérünk, védd meg őket minden ellenséges cselvetéstől és minden bajtól.
Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
IMA A CSALÁDOKÉRT
Ó, Jézus, add, hogy családjainkban
Béke és egyetértés uralkodjék,
Hogy tiszteletben tartsák az imát
És Isten törvényét,
És hogy a törvény megtartása
Ennek szeretetét is jelentse.
Ó, Jézus, élj úgy
Minden keresztény családban,
Amint egykor Názáretben élték.
Tartsd meg szereteted által
A család egységét minden pillanatban,
És az örökkévalóságban.
Oltalmazd, ó, Jézus Azt a családi békét,
Amely egyedül képes megenyhíteni
Az élet keserűségeit.
Szent XXIII. János pápa imája
CSALÁDFELAJÁNLÁS SZENT JÓZSEFNEK
Szent József légy házunk ura, kis családunk pátrónusa.
Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket.
Az ég felé mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat.
Küzdelmünkben légy segélyünk, erényekben példaképünk.
Átadjuk a ház kulcsait, oltalmazd és védd lakóit.
Zárd ki mindazt, ami káros, ami üdvünkre hátrányos.
Engedd be az Isten-áldást, minden jóban gyarapodást.
Ajánlj minket Jézusodnak és szeplőtelen Szűz Arádnak,
hogy családunk kisded háza Názáretnek legyen mása. Amen.
ANYÓSOK IMÁJA
Istenem, őrizz meg mindentől, ami az anyósokat kiállhatatlanná teszi.
Add meg a hallgatás örömét és a belátást, hogy nem mindig van igazam.
Tégy pecsétet ajkamra, ha egyre növekvő fájdalmamról beszélnék.
Add, hogy higgadt és békességes legyek és ne furcsa idegen, túl pedáns.
Add, hogy belenyugodjam lassú testi-lelki fogyatkozásomba.
Add, hogy ne legyek szenvedélyes bírálója azoknak, akik engem nem szívlelnek.
Add, hogy ne őrködjem féltékenyen jogaimon, hiszen tudom,
hogy mindaz semmiség a végtelen árnyékában.
Add, hogy legyek alázatosan engedékeny,
hogy életemet, halálomat örömmel helyezzem kezedbe. Amen.
IMA A NAGYSZÜLŐKÉRT
Úr Jézus, aki Szent Joachim és Szent Anna lánya,
Szűz Mária által születtél e világra, tekints szeretettel a nagyszülőkre!
Oltalmazd meg őket! Add, hogy családjaikban a hit szilárd oszlopai legyenek,
őrei a nemes gondolatoknak, őrzői a vallási hagyományoknak!
Tedd őket bölcs és bátor tanítókká, hogy átadják az eljövendő nemzedékeknek
emberi és lelki tapasztalatuk gyümölcseit!
Úr Jézus, segítsd a családokat és a társadalmat,
hogy megbecsüljék a nagyszülők jelenlétét és szerepét!
Soha ne feledkezzenek el róluk és ne zárják ki őket,
hanem mindig tiszteletben és szeretetben legyen részük! Amen.
XVI. Benedek pápa imádsága
IMÁDKOZZUNK CSALÁDJAINKÉRT!
Ó Szent Család, vedd oltalmadba keresztény családjainkat
és ápold bennük a családi élet erényeit!
- Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, taníts meg Isten akaratát keresve
megküzdeni nehézségeinkkel!
- Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, növeld a keresztény házastársak
hűségét, szeretetét és áldozatos lelkületét !
- Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, segítsd ifjúságunkat, hogy tiszta szeretettel
és komoly felelősségtudattal készüljön házastársi és szülői hivatására!
- Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, segítsd a nagyszülőket, hogy felismerjék
és teljesíteni is tudják azt a nagy feladatot, ami gyermekeik
és unokáik nevelésében még mindig rájuk vár!
- Kérünk téged, hallgass meg minket! Amen.
IMA CSALÁDJAINK ŐRANGYALIHOZ
Istenem, tudom, hogy nekem és a családtagjaimnak is vannak őrangyalai.
Kérem ezeket az őrangyalokat, segítsenek rendbe hozni
a köztünk lévő félreértéseket.
Segíts, hogy el tudjunk engedni minden haragot
és képesek legyünk megbocsátani.
Kérem, hogy hibáink minden körülménye törlődjön el
és felejtse el mindenki, akit érint.
Segíts, hogy képes legyek elengedni az ítélkezést, amit magam
vagy mások ellen hordozok.
Kérem, hogy az őrangyalaink közvetítsék hozzánk utasításaidat,
mert tudom, hogy a Te akaratod a béke. Köszönöm!
CSALÁDOKÉRT SZÓLÓ IMANAPUNK ZÁRÁSAKÉNT!
Istenünk, ki mindenható Atyaként őrködsz életünkön,
Kérünk oltalmazd családjainkat és vezess bennünket,
Hogy családi értékeink híven tükrözzék szándékot,
Hogy családjainkban kölcsönös legyen tisztelet és szeretet.
Segítsd családjainkban a generációk békés együttélést,
A szülők és nagyszülők közös szándékát, miszerint
A gyermekek és az unokák biztonságos szeretetben,
Valamint igaz keresztény hitben nevelkedését.
Segítsd a közös akarat megteremtődését a szeretet által.
Adj türelmet és békés, egymást tisztelő és elfogadó szeretetet.
Adj imádságos életet, melynek központjában az Isten szeretet áll.
Köszönjük, hogy imánkat meghallgatod és békességedben élhetünk. Amen.
Urunk, Istenünk! Add áldásodat és békességedet családjainkra! Amen.
LITÁNIA A SZENTCSALÁDHOZ
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Mennybéli Atyaisten - Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten - Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen - Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten - Irgalmazz nekünk!
Szentséges Szűz Mária - Könyörögj érettünk!
Istennek Szent Anyja - Könyörögj érettünk!
Szüzeknek Szent Szüze - Könyörögj érettünk!
Krisztusnak Szent Anyja - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, Szent József jegyese - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Jézust a Szentlélek által méhedbe fogadtad - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Szent Józseffel Betlehembe mentél - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Jézust Szűz méhedben hordoztad - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Betlehemben szállást nem találtál - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki betlehemi istállóban voltál kénytelen beszállani - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, a betlehemi istállóban Jézust szüzen szülted - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Jézust a betlehemi istállóban jászolba fektetted - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki a három szent királytól imádtatni láttad Szent Fiadat - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Jézust, Szent Fiadat, körülmetéltetni láttad - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Jézussal Egyiptomba futottál - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki a hosszú utazásban elfáradván Jézussal a szamár hátára ültél - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Egyiptomba sokat keseregtél - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Szent Józseftől megvigasztaltattál - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, kinek Szent József hűségesen szolgált - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Szent Józseffel esdekelve éjjel-nappal imádkoztál - Könyörögj érettünk!
Szűz Mária, ki Szent Józseffel együtt a kisded Jézusban gyönyörködtetek - Könyörögj érettünk!
Ó, Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József
- Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Ó, Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József
- Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Ó, Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József
- Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
A ti áldásotok legyen rajtunk - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Nektek élünk és halunk - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Szívünk és lelkünk nektek ajánljuk - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Engedjetek a ti karjaitokon meghalni - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Veletek örvendjünk a mennyben - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
A megholt híveknek engedjetek örök nyugodalmat - Jézus, Mária, Szent József
Segítsetek meg bennünket most és halálunk óráján!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
3 Miatyánk ~ 3 Üdvözlégy
Uram, hallgasd meg könyörgéseinket és a mi kiáltásaink jussanak elődbe! Amen.
Könyörögjünk!
Alázattal és legmélyebb buzgósággal üdvözlünk, köszöntünk titeket,
ó Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József!
Hálát adunk a teljes Szentháromság egy Istennek, hogy itt szemlélhetjük felszentelt képetek.
Ó, bár az angyalok harsány nyelvével bírhatnánk, hogy ezen hajlékban méltóképpen áldhatnánk
és magasztalhatnánk titeket, ó, Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József!
kérünk, adjatok nekünk oly buzgó érzelmet, szívünkbe és lelkünkbe, hogy a legforróbban szerethessünk titeket!
Add reánk szent áldásaidat ó Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József!
Áldj meg mindannyiunkat, akik most ezen hajlékban összejöttünk, hogy titeket méltón tisztelhessünk.
Áldd meg ó Szentcsalád a mi családjainkat, és azokat is, akik ezen ájtatosságban nem vehetnek részt,
ámbár szeretnének itt megjelenni, de a körülményeik nem engedik.
Áldd meg ezt a családot is, aki most hajlékába befogadta felszentelt képedet
és megnyitja hajléka ajtaját, hogy a hű tisztelők bejöhessenek tiszteletedre.
Áldd meg ó Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József a siránkozó elmaradott szegény árvákat,
akiknek már nincs senki vigasztalójuk, sem atyjuk, sem anyjuk, gyászba borult fényes csillaguk.
Ó, áldd meg Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József a bús szívű özvegyeket, akiknek élettársuk a föld alatt nyugosznak, oda van minden boldogságuk, nincsen számukra ez életben öröm, csak keserű üröm.
Áldd meg ó Szentcsalád, magyar hazánkat, főpásztorainkat és lelki atyáinkat, áldd meg az egész kereszténységet, hogy dicsérje, magasztalja drága szent nevedet! Végre áldj meg mindannyiunkat!
Engedd, ó Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József, hogy ez életpályánkon titeket tisztelhessünk,
egykor veletek a mennyei boldogságban örvendhessünk, a mennyei koronára érdemesek lehessünk.
Engedd meg ó Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József, hogy úgy legyen! Amen.
Imádkozzál érettünk ó Szentcsalád - Jézus, Mária, Szent József,
hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire, hogy meggyógyulhassunk testben és lélekben, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.
Forrás ~ Internet