KARÁCSONYI KILENCED A PRÁGAI KIS JÉZUSHOZ

A prágai Kis Jézus története:

A világhírűvé vált prágai Kis Jézus szobor története Dél-Spanyolországban kezdődött. A szobor alkotója ismeretlen. Úgy vélik, hogy valamely - Cordoha és Sevilla közötti - kármelita kolostorból indult útnak. Onnan hozta magával egy bizonyos dona Isabela Manrique nevű úri hölgy, aki egy cseh nemeshez férjhez menő lányának ajándékozta a szobrot. Ő pedig a saját lányára – Polyssena-ra – hagyta esküvői ajándékul. Polyssena másodszor is férjhez ment első férje halála után, de mivel második házasságában sem szülelett gyermeke, a Kis Jézus-szobrot a kármelita atyák priorjának ajándékozta, akik Prágában a Győzelmes Szent Szűznek szentelt templom melletti rendházukban laktak.

A szerzetesek kezdetben - a Kármel hagyománya szerint - a novíciátus kápolnájában helyezték el a szobrot. 1631-ben protestáns szászok támadtak Prágára, s a kolostorok sem voltak megkímélve a fosztogatástól. A Kis Jézus szobra is sérülést szenvedett, s a templom főoltára mögé dobva talált rá 1637-ben az Isten Anyjáról nevezett Cirill atya, aki a kármeliták müncheni kolostorából érkezett Prágába. A szobor sérüléseit kijavíttatva, azt a templom bejárati kápolnájában helyezte el, utat nyitva ezzel a hívek egyre növekvő tiszteletének. S valóban, a Kis Jézus tisztelete által a kolostor lakói is, és az oda zarándokló hívek ezrei is sok-sok imameghallgatásban és kegyelemben részesültek.

Forrás ~ Internet

 KARÁCSONYI KILENCED A PRÁGAI KIS JÉZUSHOZ

Ó, Gyermek Jézus, Hozzád fordulok,
és a Szűzanya közbenjárása által kérlek Téged,
hogy légy mellettem ebben a szükségemben
(ide belefűzhetjük saját kérésünket)....
mivel szilárdan hiszek abban,
hogy a Te Istenséged segíteni tud rajtam.

Teljes bizalommal remélem,
hogy szent kegyelmedet elnyerhetem.
Szeretlek Téged teljes szívemből
és lelkem minden erejével.
Őszintén bánom minden bűnömet,
és kérlek Téged, jóságos Jézusom,
add meg nekem az erőt,
hogy győzzek felettük.

Fogadom, hogy nem bántalak meg Téged,
és felajánlom magamat Neked,
arra is készen, hogy inkább én szenvedjek,
minthogy Neked fájdalmat okozzak.
Mostantól fogva teljes hűséggel akarlak szolgálni Téged,
és szeretetedért, Isteni Gyermek,
úgy fogom szeretni felebarátomat, mint önmagamat.

Mindenható Gyermek, Uram Jézus, újból arra kérlek,
segítsél meg ebben a szükségemben
(ide ismét belefűzhetjük kérésünket...)
Add meg nekem azt a kegyelmet,
hogy Szűz Máriával és Szent Józseffel együtt
örökké az enyém legyél, és hogy az angyalokkal
a szentek közösségében imádhassalak Téged.
Amen.

3 Üdvözlégy 

 IMA A CSODATÉVŐ KISJÉZUSHOZ

Ó kisded Jézusom hozzád fohászkodom,
És Szűzanyád által esdve fohászkodom,
Ezen szükségemben segíts meg engemet,
Mert hiszen hatalmas segítő szent kezed.

Minden reményemet Tebeléd helyezem,
Add hogy kegyelmet találjak Szíveden,
Szeretlek Tégedet szívemből lelkemből,
Szabadíts meg, kérlek engem bűneimtől ,
Fogadom hogy Téged soha meg nem bántlak,
S teljes életemben Téged hűen szolállak.

Fölajánlom neked testemet, lelkemet,
Szent szolgálatodba fogadj be engemet.
Szívesen viselem érted keresztemet,
Ki mindhalálig szerettél engemet.
Szeretem éretted felebarátomat,
amint parancsoltad mint önmagamat.

Óh kisded Jézusom borulva,imádlak
S hatalmas létedért Téged szívből áldlak.
Szabadíts meg, engem ezen szükségemből,
hogy hálát zenghessek Tenéked lelkemből.
Add ,hogy Máriával s Szent Józseffel menyben
láthassalak Téged angyalaid körében. Amen.

 HÁLA IMA A GYERMEK JÉZUSHOZ

Gyermek Jézus, tudom, hogy Te szeretsz engem
és soha el nem hagynál.
Köszönöm Neked oly közeli jelenléted.
Csoda Gyermek, hiszem mindazt amit ígértél,
hiszem a békét, az áldásokat, az akarattól való szabadságot.
A Te kezeidbe teszem minden testi és lelki szükségletem.
Uram Jézus, bízom nagylelkű irgalmadban és szeretetedben.
Tisztelni és dicsőíteni akarlak most és mindörökké. Amen.

Forrás ~ Internet