IMA A GYERMEKEKÉRT

Istenünk! Te munkatársaiddá választottál ki bennünket az új élet fakasztásában. 
Kérünk, légy segítségünk az elfogadott élet szolgálatában, nevelésében.
Állj mellénk atyai erőddel, jóságoddal, és segíts úgy nevelni gyermekünket, 
mintha Jézust bíztad volna szeretetünkre.
Te nem maradsz adósa senkinek, Istenünk.
Megfizetsz mindenért. Fizetsz a nevelésért is.

Gyermekünk által is, irántunk és az emberek iránt tanúsított magatartásával, egész életével.
Add meg, teremtő Atyánk, hogy ez mindig öröm és boldogság forrása legyen számunkra.
Add, hogy segítségünkkel atyai szereteted fényében járja életének útját, 
és a Tábor hegyén elhangzott szózatod rá is vonatkozzék:
'Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik.'
Akkor biztos, hogy nekünk is mindig kedvünk telik benne...
Istenünk! Védd meg őt minden bajtól, szenvedéstől.
Add, hogy úrrá tudjon lenni a világ kísértései fölött.

Tedd boldoggá!
Minket pedig segíts, hogy mindig hűséges gondnokai legyünk testének, lelkének.
Akaratod szerint keressük mindig az ő javát, szolgálatunk jutalma pedig, a belőle is forrásozó boldog élet után, vele együtt az örök élet legyen a Boldogságos Szűzanya és Szent József segítségével, és a te szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

IMÁDKOZZUNK CSALÁDJAINKÉRT!

Ó Szent Család, vedd oltalmadba keresztény családjainkat
 és ápold bennük a családi élet erényeit!
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, taníts meg Isten akaratát keresve megküzdeni nehézségeinkkel!
Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, növeld a keresztény házastársak hűségét,
szeretetét és áldozatos lelkületét!
 Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, segítsd ifjúságunkat, hogy tiszta szeretettel és komoly felelősségtudattal
készüljön házastársi és szülői hivatására!
 Kérünk téged, hallgass meg minket!
Ó Szent Család, segítsd a nagyszülőket, hogy felismerjék és teljesíteni is tudják
azt a nagy feladatot, ami gyermekeik és unokáik nevelésében még mindig rájuk vár!
 Kérünk téged, hallgass meg minket!

SZÜLŐK IMÁJA GYERMEKEIKÉRT

Add, Uram, hogy nevelhessünk gyermekeket, akik elég erősek ahhoz,
 hogy beismerjék, ha gyengék és elég bátrak ahhoz,
 hogy szembeszálljanak saját magukkal, amikor megijednek;
 olyan gyermekeket, akik büszkék és hajlíthatatlanok a becsületes vereségben,
de alázatosak és szerények a győzelemben.

Add, Istenünk, hogy nevelhessünk gyermekeket, akik meghajtják magukat,
amikor kell, de gerincesek, amikor arra szükség van;
gyermekeket, akik megismernek Téged,
és megtanulják, hogy az önismeret az igazi tudás alapja.
Kérünk, Uram, ne a víg és kényelmes élet útjain vezesd őket,
hanem a nehézségek és feladatok súlya és ösztönzése alatt.
Add, hogy ezen az úton tanuljanak meg járni, helytállni a viharban,
de tudjanak együtt érezni is azokkal, akik elbuknak.

Add Uram, hogy nevelhessünk gyermekeket,
akik tisztaszívűek és céljaik nemesek; gyermekeket,
akik megtanulnak előbb uralkodni magukon,
mielőtt arra törekednének, hogy mások felett uralkodjanak.
Akik tudnak szívből nevetni, de sohasem felejtik el,
hogy sírni is kell; akik viszik valamire a jövőben, de soha nem felejtik el a múltat.

És miután ezeket megadtad nekik, - adj hozzá, kérünk, elegendő humorérzéket is, hogy sohase vegyék magukat túlságosan komolyan, de mindig komolyak maradjanak, ha ez szükséges.

Adj nekik alázatosságot, hogy mindig előttük legyen az igazi nagyság egyszerűsége;
adj nekik tárgyilagosságot a valódi tudáshoz, s szelídséget az igazi erőhöz.
Ha mindezt megadod nekik, -akkor mi, édesapjuk és édesanyjuk, hálásan mondhatjuk:
NEM ÉLTÜNK HIÁBA!

SZÜLŐK IMÁJA GYERMEKEIÉRT

Szent Atyánk, Örökkévaló Istenünk, Akitől minden békesség és jó származik! Könyörgök Hozzád a gyermekekért, akiket a Te jóságod ajándékozott nékem. Halhatatlan lelket ajándékozva, Te adtál nékik életet, és a Szent Keresztségben újjáalkottad őket, hogy a Te akaratod szerint éljenek és Isten Országának örököseivé váljanak. Őrizd meg őket a Te jóságodban életük végéig, szenteld meg őket a Te igazságoddal és a Te neved szenteltessék meg bennük.

Segíts nékem a Te kegyelmeddel, hogy a Te neved dicsőségére és felebarátaik hasznára neveljem őket. Add meg nékem az ehhez szükséges eszközöket: mind türelmet mind pedig erőt. Uram, világosítsd meg őket a Te bölcsességed fényével, hogy teljes lelkükkel és teljes elméjükkel szeressenek Téged. Ültess szívükbe félelmet és irtózatot minden törvénytelenség iránt, hogy feddhetetlenül járják útjaikat. Ékesítsd fel lelküket tisztasággal, munkaszeretettel, hosszantűréssel, elégedettséggel és minden tisztességgel. Őrizd ajkukat igazságban, hogy minden rágalom, hazugság és hízelgés utálatos legyen előttük.

Hintsd meg őket a Te kegyelmed harmatával, hogy gazdagodjanak erényekben és szentségben, és növekedjenek a Te jóakaratodban és az istenfélő emberek szeretetében. Add, hogy mindig velük legyenek őrangyalaik, hogy megőrizzék ifjúságukat a hiábavaló gondolatoktól, e világ csábító kísértéseitől és minden gonosz csapdától.

Ha valaha is vétkeznek Ellened, ne fordítsd el a Te orcádat tőlük, hanem légy hozzájuk könyörületes: ébressz szívükben töredelmet, és könyörületességed sokasága szerint töröld el vétkezéseiket; ne vond meg tőlük földi javaidat, hanem adj meg nekik minden szükséges dolgot a maga idejében, a boldog örökkévalóság elnyeréséhez is. Őrizd meg őket minden betegségtől, haragtól, veszedelemtől, bajtól és bánattól, és életük minden napján takard be őket a Te irgalmaddal.

Jóságos Istenem, könyörgök még Hozzád, adj vigasságot és örömet gyermekeimben, méltass arra, hogy velük együtt állhassak Eléd a Te Utolsó Ítéleted napján, és szégyenkezés nélkül és bizodalommal mondhassam: itt vagyok, Uram, én és a gyermekeim, akiket nékem adtál, hogy velük együtt dicsőítve a Te kimondhatatlan jóságodat és örök szeretetedet, magasztaljam a Te szentséges Nevedet, az Atyáét és Fiúét és Szent Lélekét mindörökké. Amen.

Forrás ~ Internet